Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Gizella királyné boros története

Mi köze Gizella királynénak a borhoz? Mi az a borrend? És egyáltalán mi köze van mindennek a Balatonhoz és a nőkhöz?

Egyszer volt, hol nem volt...

Az időszámítás előtti III. században a kelták idejében is volt szőlőtermesztés, amely azt igazolja, hogy a római uralom előtt itt élt népek is készítettek már bort. Ennek ellenére a legtöbb adat a római korból maradt fenn Probus földművelő császár uralkodásának idejéről. Ő volt a legelső, aki tudatosan törekedett összefüggő szőlőterületek kialakítására. Sőt még ebben az időszakban Pelso, a Balaton latin neve a rejtélyes sorsú Seuso-ezüstkincsek egyikén is felbukkan. A római birodalom bukása után a népvándorlások viharaiban sem pusztult el a rómaiak hagyatéka. A hun, majd az avar és a frank uralom idején is művelték a szőlőt az itt élő földművelő népek. A magyarok letelepedése után ez lett a magja a magyar szőlő termelés kialakulásának.
A magyar írásbeliség első emlékei a Balatonfüred-Csopaki borvidék szőlőműveléséről is beszámolnak, István király 1018 körüli alapítóleveléből ismerhetjük meg Paloznak nevét, mint az első hazai szőlőművelő települést.

Paloznak nyáron- kép: wikipedia.org/Paloznak/

Szent István király felesége, Gizella királyné a magyarok első koronás uralkodónője, Magyarország első keresztény királynéja, aki a „magyarországi” melléknevet kapta a legenda irodalomban. Gizella azoknak a nagy európai nőknek a nyomdokába lépett, akik előmozdították a nyugat kereszténnyé tételét. Ezzel megalapozva a magyar szőlőtermesztés és bortermelés fellendítését, valamint a korszerű szőlészeti és borászati ismeretek terjesztését is.

I. István király és Gizella királyné szobra Veszprémben

1038-ból, a Kárpát-medence egyik legrégebben jegyzett szőlőtermelő vidékének írásos emlék került elő, amikor is Gizella királyné, férje István király engedélyével nyolc szőlőst adományozott a veszprémi apátságnak. Ennek hatására a király erkölcstanító könyvecskét is szerkesztett, melyben fiához, Imréhez írt intelmekben ezt írta:

„Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi.”

 

Gizella királyné nem csupán a Balatoni felvidéken támogatta a szőlőművelést, hanem a Ménes-Magyarádi borvidéken, amely Arad-hegyalján található. Ezen a helyen ő volt az első, aki földet vásárolt a bencéseknek, akik megalapították a szőlészetet, borászatot.
Az ország legfőbb borvidékei a XV. században alakultak ki és ebben az időben írták elő az egységes szőlőhegyi munkáltatást, erkölcsöt, adózást, a feudális együttélés szabályait.
A szőlőművelés első virágkora Mátyás uralkodása idejére tehető a Balaton körül. A reneszánsz korban az ország élénken bekapcsolódik az európai vérkeringésbe, amely kedvezően hat a szőlőtermesztés és bortermelés fejlődésének és a balatoni bor komoly üzleti fellendülésének. Majd ezt követően a szőlőtermesztés újabb fejlődése a XIX. század második felében indult meg és a Balatoni régió, kiváló adottságai ellenére is csak ekkor váltak ismertté hazánkban és a határainkon túl egyaránt.

Gizella és a borrend

A Balatoni Borrégió Gizella Királyné Női Borrend 2015. szeptember 27-én alakult meg 18 női taggal Balatonfüreden. A királyné élete, fáradhatatlansága, vendégszeretete, közösségi jótékonykodása és a szőlőműveléshez való példamutató viszonya alapozta meg a rend létrehozását. A borrend zászlósbora az Olaszrizling.
A borrend legfőbb célja és tevékenysége a hagyományok ápolásán túl, hogy megismertesse a Balatoni Borrégiót alkotó borvidékek szőlőtermelését, borkultúráját, a minőségi borokat, a bor és gasztronómia kapcsolatát és szakmai és kulturális rendezvényeket szervezzen e köré. Elősegíteni kívánja a Balaton-felvidék megőrzendő kultúrájának világörökség részévé válását. Mindezt női szemmel és szakértelemmel!
A borrend egyszerre fejezi ki a szőlőműveléshez való tiszteletet, valamin a borvidéki ember szabaddá válásának élet érzését.

Ápoljuk együtt a hagyományokat mi is!

Zsófi