Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Keszthelyi Nyári Játékok

Keszthelyi Nyári Játékok

Színház/mozi
Település:Keszthely
Dátum:
Időpont:20:3000:00
Belépési díj:4900-7900 Ft
A Keszthelyi Nyári Játékokat először 2000-ben rendezték meg a Festetics-kastély parkjában. Básti Juli és Puskás Tamás kezdeményezése azóta is sikeresen működik, szabadtéri színházat és kultúrát csempészve a Balaton nyugati medencéjébe.

Idén már tizenkilencedik alkalommal költöznek le a Centrál Színház művészei Keszthelyre, hogy megtartsák a Balaton-part egyik legnagyobb színházi ünnepét.

MOLNÁR FERENC: Delila
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni. Molnár Ferenc bűbájos vígjátékának az ősbemutatója éppen 80 éve volt – ráadásul színházunk épületében, az akkori Pesti Színházban, olyan hajdani sztárokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő.

Szereplők:
Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Magyar Attila, Ódor Kristóf, Cserna Antal, Uri István, Vári-Kovács Péter, Gats Éva, Weszely Ernő

Fordította - BARÁTHY GYÖRGY
Rendezőasszisztens -HAJÓS ESZTER
Rendező - PUSKÁS TAMÁS

Előadás időpontok
JÚLIUS 27., 28., 29., 31.
AUGUSZTUS 1., 2., 3., 4., 7., 8., 9., 10.

Online jegyvásárlás: május 16-tól
Keszthelyen: május 29-től személyesen a Tourinform irodában (83 314 144)


További információ és jegyfoglalás a Nyári Játékok időtartama alatt:
a +36 30 963 2109-es számon, vagy a *****@******** mail címen.

Mi történik még Keszthely közelében…

Kapcsolódó események