Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

A Balaton születése

Tudjátok, hogy született a csodás Balatonunk? Legendás történet ez, amelyhez köze van az óriásoknak is. Eredjünk a történet nyomába.

Nagyon régen a legenda szerint a mostani Balaton területén óriások laktak, akik kedvesek és szelídek voltak, nem bántottak ők senkit, a számuk azonban egyre fogyatkozott. Az utolsó óriás, akit Balatonnak hívtak, lányával Haláppal élt  Badacsony fennsíkján.

Kilátás a Badacsonyról a Tapolcai medencére, jobbra a Gulács, mögötte a Csobánc (1934) | Fotó: Fortepan / Schermann Szilárd

Az óriáslány kedves és vidám volt, karcsú, csak magányos és szomorú, hiába adott meg neki mindent apja, amit csak tudott. A hegy lábánál emberek is éltek, akikkel nem sok kapcsolatuk volt. Ám egy nap Haláp összebarátkozott egy emberleánnyal, akivel ezután sok időt töltött, együtt éltek fent a hegyen. Rengeteg történetet mesélt Halápnak az emberekről, szokásaikról, életükről, amit mindig érdeklődve hallgatott, hiszen eddig nem volt tudomása arról, hogy élnek az emberek. Haláp élete nem bővelkedett kalandokban korábban, ezért is volt boldog az új barátnőjével. Ám az emberleány egy nap meghallott egy vadászkürtöt a fák lombjai közül, mely mátkája jelzése volt. Eszébe jutott régi élete az emberek között, hiányérzete lett, ezután visszatért a hegy lábához közéjük. Haláp belebetegedett barátnője hiányába, elvesztését nem tudta feldolgozni, majd levetette magát egy meredek falról. Öngyilkos lett.

Balaton, leánya Haláp sírhelyéhez keresett követ, amikor egy megfelelőbe botlott, amit fel is akart használni a síremlék felállításához. Amikor a követ felemelte, az nagy súlya miatt maga alá temette. Ebben a pillanatban óriási vihar támadt, mintha égi háború vette volna kezdetét. A kő helyén, melyet az óriás elmozdított egy hatalmas lyuk tátongott, ahonnan hirtelen zúgva jött a víz, az égből pedig ömlött az eső.

 A hegy alján lévő síkságot azonnal elöntötte az óriási mennyiségű víz, így keletkezett a Balaton a monda szerint. Az óriás pedig még mindig ott fekszik a kőtömb alatt, mellyel leányának állított emléket. Haláp emléke pedig a koporsó alakú hegy.

Judit