Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

  • Keszthely 1°C
  • Siófok 1°C
  • Balatonfüred 1°C
  • Víz 3°C

5+1 levendulabirtok a Balaton körül- levendulás programokkal

A természet adta ajándék e lila színű, illatos virág: a levendula. Már virágzásnak indult szerte az országban. Szerencsére a Balaton környékére is jut belőle bőven. Mutatjuk merre érdemes mennünk, hogy részese legyünk a csodának.

Az igazi levendula több ezer éve ismert és alkalmazott gyógynövény, melyet már az ókorban is használtak gyógyászati célokból. Napjainkban e lila gyönyör elsősorban nyugtató és szorongásoldóként ismert. Június második felében már teljes díszben pompázik a növény éppen ezért számos program, fesztivál kapcsolódik az eseményhez.

Természet adta ajándékunk, a levendula

Dörgicsei Levendula Major

Biztosan lenyűgöző mindenki számára ez a levendárium. Aki személyesen is meg szeretné tapasztalni a virágzó levendula mezők erejét, illatát és pompáját, annak feltétlenül el kell látogatni a helyre. Júniusban és augusztusban is számos rendezvény várja az idelátogatókat. Megismerkedhetünk a közel 30 fajta levendula fajtával, de betekintést nyerhetünk a különböző feldolgozási technikákba is. Sőt levendulás finomságok is lesznek.

Június 23-án Levendula Napot tartanak, ahol vezetett kertlátogatás és szedd magad program is lesz. Bővebb információért látogassátok meg a weboldalukat.

Szent Balázs-hegyi Levendulás

A levendula és egy informatikus násza csodákat hozhat létre, ezt Balatoncsicsón a lakosok is tudják. Laszip Tamás jött, látott és megvédte gyomoktól a Szent Balázs-hegyi telke végén lévő kis földdarabot. Mindezt úgy, hogy levendulát kezdett el termeszteni francia módra. A gondos munka eredménye pedig egy meseszép ültetvény lett. A növény illata csak úgy csalogat mindenkit!

Idei újdonságuk a levendulaolaj lepárlás bemutatója, sőt a türelmesek haza is vihetik a maguk által szedett virágból készült olajat.
Időpontok a szüreteléshez:
Június 15-17. 9:00 – 19:00
Június 22-24. 9:00 – 19:00
Június 29-30 -július 1 9:00 – 19:00
Bővebb információ a facebook oldalon.

Levendula Porta

Kékkúton található Levendula portán megkóstolhatjuk milyen a valódi levendulaszörp. Egy fiatal házaspár még 2011-ben ültette el ezen a helyen az első Tihanyból származó francia levendula töveket, melyek virágából következő évben már szörp, levendulazselé és egyéb termékek készültek. Termékeiket kézzel festett csomagolásokban kezdtél el árulni a Káptalantóti Piacon. Ennek köszönhetően kiérdemelték a Balaton felvidéki Nemzeti Park védjegyét is. A közel kétezer tő termése mindenki számára elérhető. Nyáron és ősszel is lehetőség van levendula sétára.

Bővebb információ a sétáról, birtoklátogatásról a facebook oldalukon.

Magyar Provence Levendulabirtok

A birtok a Káli-medencében, Monoszlón a Balatonfelvidéki Nemzeti Parkban helyezkedik el és a több, mint három hektáros területén megtalálható a francia és angol őshonos levendulavirág. A látogatóknak június 10-től július 15-ig van lehetősége levendulához jutni. A szezon azért ilyen hosszú, mert e lila pompák fajtái eltérő időpontban virágoznak, így tovább gyönyörködhetünk bennük.

Szedd magad időpontok: Június 9-10, június 16-17, június 20-tól folyamatosan július 7-ig.
nyitvatartás: 10.00-18.00.

Bővebb információ a facebook oldalukon.

Kőröshegyi Levendulás

A Kőröshegyi levendulaszezon június 2-án indul útjára és vár egészen a hónap végéig minden levendulaimádót, felfedezőt, és természetesen olyanokat, akik saját kézzel szedett balatoni levendulával díszítenék otthonukat. Kutyusokat is szívesen látják, kis kedvencedet sem kell otthon hagynod.

Készítenek itt még levendulaolajat, különleges levendulaszörpöt és levendulával tömött halakat és nyuszikat.  Ha nem sikerült volna meggyőzni akkor eláruljuk, hogy itt található a déli part egyik legszebb panorámája is.

Szedd magad levendula június 2-től június 30-ig minden nap 10:00-17:00-ig.
Levendulafesztivál június 15-17. között, ahol számos program vár rátok, ne hagyjátok ki.

Bővebb információ a facebook oldalukon.

Tihanyi Levendulás

E különleges virágnak mai napig meghatározó szerepe van Tihany történetében. A hozzákapcsolódó hagyományok minden évben a Levendula Fesztiválon elevenednek meg, immáron a XIV. éve. A virág termesztésének és feldolgozásának nagy hagyományai vannak, amit közelebbről is megismerhetünk, ha ellátogatunk ide.  A fesztivál fénypontja a levendula-aratás, amely során bárki kipróbálhatja ezt a munkát.

 A levendulavirágzás kapcsán június 15-től megrendezésre kerül a Szedd magad akció, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által. Ezalatt lehetősége van mindenkinek kipróbálni a virág aratását. Június utolsó hétvégéjén pedig a tihanyi Belsőtó partján, kézműves kirakodóvásár, színes programok és vezetett túrák várják kicsiket és nagyokat egyaránt.

Tihanyi levendulás fotó: flickr.com

Azok, akik szívesen részt vesznek a szedésben a helyszínen tudnak arató táskát vásárolni, amely fontos és kihagyhatatlan kellék az esemény kapcsán. A szedd magad programhoz kapcsolódva, június 16-án szombaton nosztalgiavonat indul Budapestről, hogy mindenki részese legyen e különlegességnek.

Szedd magad Tihanyban: június 15-től 22-ig.
Levendulafesztivál: június 29-július 1.

Bővebb információ weboldalukon.

Levendulában nincs hiány, csodálni, szüretelni sok helyen lehet, légy részese!

Zsófi

Ajánló

7 adventi vásár, programsorozat a Balatonnál
Tipp!

November 19., 2018

7 adventi vásár, programsorozat a Balatonnál

Eljött újra a téli időszak, amikor a Balatont adventi fényekben csodálhatjuk.

Tovább
Néhány csodálatos fotó Tihanyról
Tipp!

Október 17., 2018

Néhány csodálatos fotó Tihanyról

Tihany, mindig ámulatba tud ejteni minden Balaton rajongót!

Tovább
Ha fantasztikus panorámára vágysz, akkor Fülöp-hegyi kilátó - megmásztuk!
Tipp!

Október 5., 2018

Ha fantasztikus panorámára vágysz, akkor Fülöp-hegyi kilátó - megmásztuk!

Számos kilátó található a Balaton körül, melyek gyönyörű panorámával rendelkeznek, de nekünk az egyik kedvencünk lett a Fülöp-hegyi kilátó.

Tovább
Őszi bakancslista - 10+1 dolog, amit ne hagyj ki az ősszel
Tipp!

Szeptember 13., 2018

Őszi bakancslista - 10+1 dolog, amit ne hagyj ki az ősszel

Szeptemberrel beköszöntött az őszi időszámítás, ám nem kell csüggednünk, mert a Balaton ezekben a hónapokban is vár ránk. Igaz más színeket, illatokat és lehetőségeket tartogat, de ez kedvünket nem fogja elvenni. Sőt! Íme őszi bakancslistánk, melyet mindenkinek szeretettel ajánlunk!

Tovább
A idei nyár legszebb balatoni pillanatai
Tipp!

Szeptember 6., 2018

A idei nyár legszebb balatoni pillanatai

A nyári hónapok lejártak. A Balaton ismét csodásabbnál, csodásabb programokkal látott el mindenkit! Szemezgessünk az idei nyár legszebb pillanataiból. Ím 5 ok, amiért nekünk a Balaton volt a mindenünk a nyáron!

Tovább
10 bakancslistás hely, amit végig kell (újra) járnod
Tipp!

Augusztus 15., 2018

10 bakancslistás hely, amit végig kell (újra) járnod

A Balaton egyszerűen megunhatatlan. Bármennyiszer látogatunk el e csodás helyre, mindig van mit újonnan felfedezni, vagy csak egyszerűen újra és újra meglátogatni. Íme 10 fantasztikus hely melyet, ha nem láttál azonnal pótolnod kell, vagy ha már láttad akkor újra érdemes megnézned.

Tovább
Tűzijátékok, ünnepi műsorok a hosszú hétvégén a Balaton körül
Tipp!

Augusztus 10., 2018

Tűzijátékok, ünnepi műsorok a hosszú hétvégén a Balaton körül

Rengeteg tűzijáték és ünnepi programmal készülnek a Balaton környéki települések. Válogatni is nehéz, melyik programon vegyünk részt illetve honnan csodáljuk meg a tűzijátékot.

Tovább
15 gyönyörű balatoni kép, melyeket tőletek kaptunk
Tipp!

Augusztus 8., 2018

15 gyönyörű balatoni kép, melyeket tőletek kaptunk

Mi nemcsak a profi fotósok képeit értékeljük, hanem azokat is ugyanolyan örömmel nézzük és osztjuk meg, melyeket tőletek, olvasóktól kapunk.

Tovább
5+1 hely, ahol isteni borok várnak rád
Tipp!

Augusztus 8., 2018

5+1 hely, ahol isteni borok várnak rád

Nyáron egy jó kis fröccs tudja lehűteni a testünket, lelkünket. Gasztronómiai élményeinkhez a jó bor szinte kötelező. A barátainkkal gyönyörködünk a szép tájba, megpihenünk egy fáradt nap után és kinyitunk egy üveg bort, ezek a pillanatok telis-tele vannak élményekkel, ízekkel és érzésekkel.

Tovább
5 aquapark és élményfürdő, ahol érdemes csobbanni a Balaton körül
Tipp!

Augusztus 6., 2018

5 aquapark és élményfürdő, ahol érdemes csobbanni a Balaton körül

Strandolás és fürdőzés nélkül nincs igazi balatoni nyár. Éppen ezért feltétlenül látogassunk el a legjobb aquaparkokba és fürdőkbe, ahol a kikapcsolódás, élmény egy kis adrenalin lökettel szinte garantált.

Tovább
Különleges kiülős helyek a Balatonnál
Tipp!

Július 25., 2018

Különleges kiülős helyek a Balatonnál

Szinte mindenkinek van egy kedvence helye a Balatonnál, ahová szívesen betér egy kimerítő nap után. A legjobb balatoni kocsmák, beülős helyek vonzereje főként a finomhangolt, egyedi részletek gyümölcse, amelyek zavarba ejtően sokszínű palettát eredményeznek.

Tovább
5 hely, ahol feltöltődhetsz lelkileg
Tipp!

Július 18., 2018

5 hely, ahol feltöltődhetsz lelkileg

Ha eleged van a nyüzsgésből akkor sem lemondanod a Balatonról. Szerencsére vannak olyan helyek, ahol kipihenhetjük magunkat és elbújhatunk a nagyvilág elől. Hova? Mi elkalauzolunk téged öt nyugis helyre!

Tovább
5 izgalmas múzeum a Balatonnál
Tipp!

Július 11., 2018

5 izgalmas múzeum a Balatonnál

Igazi kulturális gócpont a Balaton. Az ember azt sem tudja, mit nézzen meg, merre induljon. Mi összegyűjtöttük a legjobb múzeumokat, amelyek garantált szórakozást nyújtanak az egész családnak.

Tovább
Rekord megdöntésével kezdődtek a nyári programok Balatonkenesén
Tipp!

Július 3., 2018

Rekord megdöntésével kezdődtek a nyári programok Balatonkenesén

A legtöbb hazai egy időben egy helyen szelfit készítő ember rekordját állították fel Balatonkenesén a Balaton Fesztiválon, a 18 fellépő pedig mintegy 10.000 embert vonzott a Széchenyi Parkba a hétvégén. Az ingyenes rendezvény méltó nyitánya volt a balatonkenesei nyárnak.

Tovább
5+1 hely, ahonnan gyönyörű a balatoni naplemente
Tipp!

Június 28., 2018

5+1 hely, ahonnan gyönyörű a balatoni naplemente

Van valami különlegesség a balatoni naplementében. Miközben csodáljuk úrrá lesz rajtunk a nyugalom, a meghittség és a boldogság. Hogy te is átéld e csodálatos érzéseket megmutatjuk, hogy hol bukkanhatsz rájuk!

Tovább
Vesd bele magad a balatoni nyárba
Tipp!

Június 6., 2018

Vesd bele magad a balatoni nyárba

Naptár szerint is a nyári hónapok időszaka következik. Éppen ezért nem árt már most megtervezni a balatoni kiruccanásunkat. Nem vagy gyakori vendég a Balatonnál? Nem számít, mi megmutatjuk mi az, amit mindenképp nézz meg! Utána csak engedned kell, hogy a környék magával ragadjon!

Tovább

Aktuális