Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Ősszel is kalandokkal teli Balatonfüred

Balatonfüred nem csupán nyáron vonzó, ősszel éppen annyi csodát rejt, mint a meleg, fülledt hónapokban. A hatalmas klasszicista épületei, a csodás Tagore sétány, a pompázatos panoráma és a gasztronómiai kínálat még a hűvösebb, őszi napokon is megnyugtatja bárki lelkét.

Balatonfüredet egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, ám egy percig sem szabad hinnünk, hogy nincs még rejtett kincse egy gyönyörű városkának.

Balatonfüred ősszel fotó: Kardos Ildikó Photography

Hírességek házai

Itt van például a város történelmi központjában az egyik fő nevezetessége a klasszicizáló felfogásban épült Blaha Lujza-villaTörténete egészen az 1800-as évek közepéig nyúlik vissza, amikor magát a telket parcellázták. Erre a területre Szűcs Lajosné 1867-ben építetett egy házat, ezt később Csény Lajosnak adta el, ő pedig továbbadta Blaha Lujzának. A szép, klasszicista stílusban épült ház bejárója fölött a háromszögletű oromzaton a következő olvasható:

„E ház volt a nemzet csalogányának legkedvesebb fészke. Fölötte pedig: Blaha Lujza nyaralója 1893-1916.”

Blaha Lujza Villa fotó: wikipedia.org

Tovább haladva a városba, megcsodálhatjuk a Széchényi Kastélyt is, melyet gróf Széchényi Ferenc építtette még 1792-ben. Fiai többször megfordultak itt, köztük a "legnagyobb magyar", Széchenyi István is. Az épületet a XIX. században átépítették, napjainkban a Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskolának ad otthont. Az épület azért is különleges, mert Jókai Mór- Az aranyember – című művében ennek hatására álmodta meg a Timár Mihály kastélyt, mely a műben fontos szerepet töltött be.

Ahol a művészet lakozik

Balatonfüred kulturális ékkövének nevezik a Vaszary Villát, melyet nem szabad kihagyni, ha itt járunk! Vaszary Kolos építette, miután lemondott az esztergomi érseki címéről.

Vaszary Villa fotó: orszagalbum.hu

A szovjet megszállás miatt fel kellett újítani, ezt követően a város egyik jelentős turisztikai vonzereje lett a kiállításoknak otthont adó látványos épület. A felújított Villa, Vaszary János festőművész munkásságának reprezentatív válogatásával nyitotta meg kapuját a nagyérdemű közönség előtt, aki a 20. század egyik legjelesebb hazai mesterének számított.  Mintegy félszáz remekmű érkezett a Magyar Nemzeti Galériából ennek köszönhetően. A számos kiállítás mellett irodalmi, zenés és előadói estek is helyet kapnak, az impozáns épület falain belül.

A Vaszary Villában mindenki megtalálja a helyét, kicsiktől a nagyokig. Míg a kicsiket várja a tematikus múzeumpedagógiai foglalkozások, addig a felnőtt látogatók időtöltéséről a Vaszary Kávézó és a Vaszary emlékeket és relikviákat is árusító Vaszary Könyvesbolt gondoskodik.

Gasztronómiai utazások

Akik az ízek szerelmesei, Füred az ő számukra is tartogat néhány ínycsiklandozó meglepetést. A gasztronómiai élvezetek begyűjtését kezdjük a Baricska csárdával, melyet még a veszprémi chiantisok építették és ennek köszönhetően a város is magáénak tudhat egy országszerte versenyképes éttermet. Egy helyen megtalálhatjuk az igazi borkultúrát, és a magyar ételkészítés tradícióit.  

Kevesen tudják, de a városban találhatóak a legfinomabb desszertek. Az édességekből a legtöbbet kihozó Bergmann cukrászdából kettő is van, de a Karolina süteményei sem ismeretlenek, olyannyira, hogy km-es sorok várakoznak arra, hogy megkóstolják a finomabbnál-finomabb süteményeket.  Aki pedig igazi házi ízekre vágyik, irány a Kedves cukrászda. Ha pedig erre jár, akkor irány a Kredenc, hogy egy finom borocskával leöblítse a falatokat. Ez Balaton egyik kiemelkedő borbárja, aminél jobb esti programot nem is lehetne ajánlani még ősszel sem.

 Ne maradjon senki otthon!

Zsófi