Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Vörösberényi erődített református templom

Vörösberényi erődített református templom

Balatonfüred és környéke, északi part, Balatonalmádi

A vörösberényi erődített Református Templom története egészen Géza fejedelemig, 990 tájékáig nyúlik vissza, mint Szent Márton templom, mely római és árpádkori romokra épült.

A kőfallal kerített templom tömeghatásában még érződik a középkori eredet, de belépve barokk boltozatos, osztatlan csarnoktér fogad.
A középkori eredetű épület elődjét 1297-ben említik először. A román-gótikus templomot a XVIII. században barokk stílusban átépítették. Ez a Balaton-felvidék egyetlen megmaradt erődtemploma.

A templomot déli oldalán mellékhajóval bővítették, így alakult ki a két egymás melletti szentéllyel rendelkező templom, amely elé zömök tornyot emeltek. A XVIII. századi átépítés során új ablakot kapott a templom, 1789-ben pedig csehsüveg-boltozattal látták el. Az 1960-as években végzett helyreállítás során visszanyerte eredeti formáját. Lőréses, támpilléres erődfal veszi körül.

Elhelyezkedés

Vörösberényi erődített református templom elhelyezkedése - Balatonalmádi, északi part

Adatok - Vörösberényi erődített református templom

Forrás

A bejegyzéshez a következő forrást használtuk fel: