Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Kishegy

Kishegy

Balatonlelle környéke, déli part, Balatonlelle

A Kishegy a déli part kiemelkedő bortermő vidéke. A hangulatos pincék erős vonzást gyakorolnak a borkedvelőkre, így a Lellétől délre fekvő, évezredes szőlőkultúrára visszatekintő Kishegyre a turisták nagy számban látogatnak.

Az észak-déli irányba húzódó, magas felszíni vonulata a Külső-Somogyi-dombsághoz tartozó Gamási-hát. A település határában a legmagasabb pont a Kishegy teteje, amely néhány méter híján eléri a tengerszint felett 300 m-es magasságot.

A hegy lábánál egy öreg gémeskutat lelünk. Ennyi maradt a török időkben elnéptelenedett Al- és Felgamás falvakból. Innen már gyalog érdemes folytatni az utat, fel egészen a kápolnáig. Szent Donátnak, a szőlősgazdák védőszentjének tiszteletére 1758-ban felszentelt barokk kápolna belső berendezésével, a késő barokk faoltárral mint egy kis ékszer díszíti a hegyet. Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy ez Somogy megye legszebb műemlék kápolnája, a „villáműző” Szent Donátról (a szőlősgazdák védőszentje) elnevezett kishegyi Szent Donát kápolna.

A túlsó partot Badacsonytól Tihanyig látjuk, s előtte a mindig más és más színét mutató tavat. Csak aki ezt látta, mondhatja el magáról, hogy lám, én láttam a Balatont. Évszakonként, napszakonként különböző arcát mutatja. Hol mélyzöld, hol mint a gyöngyház, olykor pedig olyan kék, hogy nem tudni, hol végződik a víz, és hol kezdődik az ég. Érthető hát, miért él annyi festő a tó környékén. Ezt a gyönyörűséget nem lehet elmesélni, legfeljebb talán megfesteni.

 A Kishegy másik nevezetessége a Parkerdő. Különösen ajánlott benne egy séta a városi embernek. A kánikulában is hűs levegő felüdít, a csend pedig elfeledteti az autót, a telefont, a televíziót és a civilizáció más vívmányait. Furcsa ebben az erdőben csak egy van, a neve: Parkerdő. Pedig akkora, hogy a vállalkozó kedvű vándor elsétálhat benne akár Pécsig anélkül, hogy egyszer is el kellene hagynia a fákat.

Kishegy | Kilátás a Kishegyről
Kilátás a KishegyrőlFotó: NikzsigNikzsigwww.orszagalbum.hu/kep.php
Kishegy | Szent-Donát kápolna
Szent-Donát kápolnaFotó: NikzsigNikzsigwww.orszagalbum.hu/kep.php

Elhelyezkedés

Kishegy elhelyezkedése - Balatonlelle, déli part

Adatok - Kishegy

Település: Balatonlelle (déli part)
A belépés/megtekintés ingyenes.

Forrás

A bejegyzéshez a következő forrást használtuk fel: