Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Szent Mihály templomrom (Papsokai templomrom)

Szent Mihály templomrom (Papsokai templomrom)

Balatonfüred környéke, északi part, Balatonfüred

A mai Balatonfüred területe már a római korban is lakott volt.

A mai város területén több település feküdt a középkorban, például Arács, Kéki, Siske és Papasoka. Utóbbi neve magában rejti jelentését is, hiszen az elnevezés arra utalt, hogy ez a terület egyházi birtok volt, nevezetesen legnagyobb része a Tihanyi Bencés Apátsághoz tartozott. Az 1211-es birtokösszeírást tarthatjuk a település első hiteles említésének, ez 11 portát jelölt meg a területen, ami 100-150 fős lélekszámot feltételez.

A templomot pusztulásáig többször is átépítették, így megfigyelhetők rajta román kori, kora- és a késő gótikát jellemző jegyek is. Eredetileg dél felé, a Balaton irányába nézett bejárata, a későbbiekben nyugati irányban nyitottak ajtót a kelet-nyugat tájolású építményen. A XIV. században bővítették nyugat, a XVI. század környékén kelet felé, a jelenlegi apszist határoló későgótikus falak több méter magasan megfigyelhetők ma is. Látható a templomot körülvevő kőfal talapzata is.

Az 1960-as évek közepén megtörtént a helyszín feltárása, a templom restaurálása, állagmegóvása. Ekkor találtak itt egy későgótikus keresztelőmedencét, és egy hegyi kristályokkal díszített, vörösréz körmeneti keresztet. Utóbbi a XIII. századból származik, és egy huszonéves ifjú bükkfakoporsójából került elő a templom közepén. Az említett tárgyak a városi múzeum tulajdonába kerültek.

A XVIII. századtól kezdve temetkeztek a templomrom köré.

A rom környékéről kiváló kilátás nyílik a Balaton keleti medencéjére, láthatjuk a Tihanyi-félszigetet, és felfedezhetjük Balatonfüred nagyobb szállodáinak tornyait is.

A papsokai templomrom megközelítése
A papsokai vagy siskei templomot Balatonfüreden találjuk. A templomromot a Régi temető utca és a Vázsonyi utca által közrefogott területen találjuk, kb. a Vázsonyi utca 18-as házszám vonalában.

Elhelyezkedés

Szent Mihály templomrom (Papsokai templomrom) elhelyezkedése - Balatonfüred, északi part

Adatok - Szent Mihály templomrom (Papsokai templomrom)

Cím: Vázsonyi utca 18

Forrás

A bejegyzéshez a következő forrást használtuk fel: