Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Ódörögdi templomrom

Ódörögdi templomrom

Balaton-felvidék, északi part, Zalahaláp

Balaton-felvidéken álló templomromról kevés információ maradt fent.

Tótdörögd templomát a "Szent Üdvözítő" tiszteletére építtették, 1238-ban okirat említi.

A ma is látható templomrom kelet-nyugat fekvésű, mint a középkori templomaink meghatározó része, viszont az oltár nem kelet, hanem nyugat felé néz, ez az akkoriban szokásossal pont ellentétes. A falak nagyrészt nem téglából, hanem kőből vannak rakva, a torony, néhány boltozat, és kripta téglából, ezek feltehetően nem középkoriak. A kapuzat és a hatszögletű, két emelet nagyságú torony 19. századi, historizáló jellegű. egyhajós, apszisa poligonális záródású, fehér dolomitból rakott.

Az ódörögdi templomrom megközelítése

A Balatontól északra, Veszprém megyében jártunk. Először a Zalahaláp és Újdörögd között lévő útról letérünk (Zalahaláp felől balra) az Ódörögd felé vezető aszfaltos útra (a majorságot zöld közlekedési tábla jelzi). Beérve Ódörögdre jobbra letérünk erről az útról, balra és jobbra lakóépületeket találunk. Innen észak felé két út vezet ki a településről, mi a jobboldalit (keletebbit) választjuk. Itt megyünk pár métert, és a hosszú istállókat elérve elfordulunk jobbra, ezeket követjük párhuzamosan a földúton. Elhagyva az istállókat haladunk tovább pár száz métert, itt az utat balra (északnak) kanyarodva folytatjuk a kétoldalt fasorral övezett földúton. Az istállóktól számítva összesen egy kilómétert kell menni, a fás területben lévő kis liget végéig. Idáig kocsival is el lehet jutni nem esős időben. Itt megállunk, és jobb oldalon egy kis ösvényen bemegyünk az erdőbe. Több ilyen ösvény is van a környéken, akkor járunk a megfelelőn, ha bekukkantva egy kis ligetet jobb oldalon egy magas fenyővel látunk. (Az útról nyáron nem látszik a rom, csak a fenyő.) A fenyőtől balra lesz a rom, innen már látható.

Ódörögdi templomrom |
Fotó: Amberg AnnaAmberg Anna

Elhelyezkedés

Ódörögdi templomrom elhelyezkedése - Zalahaláp, északi part

Adatok - Ódörögdi templomrom

Település: Zalahaláp (északi part)
A belépés/megtekintés ingyenes.

Forrás

A bejegyzéshez a következő forrást használtuk fel: