Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Sümegi vár

Sümegi vár

Balaton-felvidék, északi part, Sümeg

A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült.

A vár területileg három nagyobb egységből, a külső-, a belső és fellegvárból áll. Építése több korszakra osztható. Az 1260-as években épült meg a vár legrégebbi része, a fellegvár Öregtornyának alsó szintje, melyen egy fából készült emeleti toronyrész állhatott. Változás a 14. században az Anjou-királyok idején következett be. Ekkor került sor a vár szervezeti erősítése mellett a fellegvár falainak és az Öregtorony felső szintjének megépítésére, a meglévő épületek javítására.

A vár nagyobb bővítéseit a 15. század folyamán Gathalóczy Mátyás (1440-1457), Vetési Albert (1458-1486), majd ifjabb Vitéz János (1489-1499) püspökök idejében végezték. Először a kis vár előtti nagyobb méretű fennsíkot vették körül magas várfallal, nagy udvart alakítva ki.  Vetési püspök tevékenysége alatt megépítették a Belső Kaputornyot, elkészült a vár déli szikláin a palota. Egy későbbi időszakra tehető a Külső kaputorony és a pártázatos, lőréses várfal építése.  A kápolna kialakítását Vitéz János püspök nevéhez kapcsolhatjuk.

A következő nagyszabású építkezés azután indult, hogy Veszprém 1552-ben török kézre került, és a püspökség a sümegi várba menekült. Először a vár északi sarkán építettek egy kétszintes, nagyméretű ötszög alaprajzú bástyát, melyet a későbbiekben Köves püspökről neveztek el, majd átépítették a palotaszárnyat.Széchenyi György püspök (1648-1658) nevéhez fűződik a sümegi vár püspöki székhellyé avatása és ő kezdeményezte a palotaszárny barokk stílusú átalakítását is.  Utódja, Sennyei István püspök (1659-1683) folytatta a vár építését, megerősítették a Külső kaputornyot, mellé magas bástya került, amely a püspök nevét viseli. A vár építésének története Széchenyi Pál püspökségével (1687-1710) zárul.

A vár hanyatlása a következő század elején kezdődött. A Rákóczi szabadságharc után, 1713-ban felgyújtották, ettől kezdve a vár két és fél évszázadon át pusztulásnak volt kitéve.  1957-ben láttak hozzá a vár hét éven át tartó feltárásához és helyreállításához. A vár használati joga 1989-ben magánkézbe került, azóta folyamatos felújítás alatt áll.

Programok:

Történelmi Lovasjátékok Középkori Lakomák

A műsor nyitányaként mongol lavaskaszkadőr, majd egy spanyollovas karusszel bemutatóval kápráztatjuk el Önöket. Várkapitány Urunk  andalúz lovainak könnyed mozdulatai a zenével harmóniában páratlan látványt és élményt nyújtanak, amelyet egy rövid fegyverbemutató után, a Lovagi Torna bemutatónk követ. Az arénában gyalaogos bajvívóink mérik össze erejüket, és lovagjaink lovas párviadalon mérettetik meg magukat.

A műsor főbb elemeit a középkorban ismert lovagi tornákból merítettük, így az ügyességi fegyverbemutató - íjászat, csatacsillag-, csatabárd-, dárdahajítás - gyalogosan és lovon, a lovas- és gyalogos bajvívás (kardokkal, pajzsokkal, buzogánnyal, stb.) egyaránt része az előadásnak.

A Sümegi Vár kiállításai

Bővültek az állandó kiállítások, és új tárlatok is nyíltak a Várban!
Újonnan nyílt meg a püspöki lakószoba és tanácsterem az Öregtoronyban, az alsó szinten pedig a korabeli konyha és éléskamra. Ezek mellett megújult a darabont szoba, a sütőház, bognár- és kovácsműhely pedig korabeli eszközökkel, használati tárgyakkal gazdagodott.

Borkóstoló

A legjobb magyar pincészetek boraiból vagy helyi borkülönlegességekből kaphatnak ízelítőt borkorcsolya (sajt, dió, alma) kíséretében történelmi hangulatban igény szerint különteremben.

Lovaglás

Élvezze a táj szépségét, a napsütést, miközben lovas szakembereink segítségével megismerkedhetnek a lovaglás csínjával-bínjával.

További információ a nyitvatartással, belépőjegyekkel kapcsolatban:

www.sumegvar.hu
Tel: 06-87-352-737
E-mail: *****@********

Elhelyezkedés

Sümegi vár elhelyezkedése - Sümeg, északi part

Adatok - Sümegi vár

Település: Sümeg (északi part)