Programok, események éjjel-nappal a Balaton körül
Megmutatjuk, mikor és hova érdemes menned!Ugorjunk fejest a balatoni programokba!

A balatoni programfüzet

Salföldi pálos kolostor

Salföldi pálos kolostor

Balaton-felvidék, északi part, Salföld

A pálos kolostor egy középkori kolostor romja, a mai Salföld falu határában, a Balaton-felvidéken.

A salföldi pálos kolostort az Atyusz nemzetségből származó kőkúti Sal család alapította 1263 előtt, majd Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel.

1475-ben akolostor megújítása érdekében István bíboros búcsúengedélyt adott ki, a századfordulón pedig késő  gótikus stílusban átépítették.

Amikor a 16.századi végvári harcok elérték a Balaton-felvidéket, a kolostor már elhagyott és düledező volt. A kolostor valószínűleg az 1554. november 7-i Tihanyt és Csobáncot eredménytelenül támadó török hadjárat áldozata lett.

Az erősebb, jobban megépített templom jobban bírta a századok súlyát, míg a gyengébb anyagból készült kolostor gyorsabban pusztult, s ennek a (bizonyára) könnyebben megbontható köveit hordták el építkezésekhez, így a templom tetőtlenül is máig megmaradhatott. A megmaradt romok legnagyobb pusztulása az 1820-as évek során egy közeli juhakol építésekor következett be, ekkor a gyulakeszi Csigó család hordta el mind a templom, mind a kolostor köveit. Ez már a 20. század elején is romokban állt, ma erdészház van a helyén.

Romjainak teljes régészeti föltárása és falainak állagmegóvása 1959-ben kezdődött meg.

Megközelítés: Salföld falu határában, déli irányban található, Ábrahámhegytől légvonalban körülbelül 2,5 km-re. Salföldi temető mellett elhaladó földúton autóval is megközelíthető, majd a piros vonallal jelzett turistaúton 2–3 km gyalogtúrával érhető el.

Elhelyezkedés

Salföldi pálos kolostor elhelyezkedése - Salföld, északi part

Adatok - Salföldi pálos kolostor

Település: Salföld (északi part)
A belépés/megtekintés ingyenes.

Forrás

A bejegyzéshez a következő forrást használtuk fel: